Gálfi Irén írta,s a Lőrinci magazínban jelent meg:

Tessék már mosolyogni!

Fanny tizennyolc éves, bájos, törékeny lány. Kedves, szeplős arccal, állandóan nevető szemekkel. Sok baráttal, kedvessel, tervekkel. Fanny kikéri magának, hogy sajnálják. Szerinte az élete úgy jó, ahogy van. Ami persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne szeretne meggyógyulni.

Mikor találkozunk, panaszkodik, hogy kevés buli volt a nyáron. – Valahogy, amíg suliba jártunk, sokkal többet mentünk szórakozni – mondja tettetett komolysággal. Imádom a bulikat...na és a Karaoke-ról nem is beszélve...élek-halok érte...!!! (a kiemelt részeket Fanny írta magáról egy internetes oldalon)

- Itt születtél Lőrincen?
- Óbudán, másfél éves koromban költöztünk ide. Sokáig a Havannán laktunk, most az Üllői úton egy három szobás családi házban, hatan.
Édesapjával, feleségével és annak három gyermekével. A történet kezdetén persze nem így volt. Fanny szüleivel élt, egészen addig, amíg édesanyja beteg nem lett.
- Anyu úszásoktató volt a Park uszodában, apu gyakran dolgozott vidéken. Engem anyu hozott-vitt iskolába, úszni, tornázni, különféle kezelésekre. Meg vagyok áldva egy f…a betegséggel: izomsorvadás. Nem szégyellem, bárhol bármikor beszélek róla, bárkivel.